2010. szeptember 30., csütörtök

Remek a hangulatom-tom-tom-tom-tom

Köszönöm szépen a sok jókívánságot, kedvességet és jókedvet. Az időt is köszönöm, amit a bejegyzésekre, levélírásokra, képkeresgélésekre fordítottatok azért, hogy játszhassunk! Este eldőlt, hová is utazik az amigurumi macileányzó. Közjegyző végül nem lett, bár kedvenc gyerekkönyvtárosunkat felkérhettük volna a szerepre, délután épp itt időzött nálunk, de a sorsolás akkor épp nem került szóba. :) Az elfogulatlanságot így azzal biztosítottuk, hogy a húzást nagykisfiamra bíztuk, aki bár kettesével tud számolni, az olvasás tudományát saját bevallása szerint még nem sajátította el (ovis), bár ezen néha szoktam gondolkodni - a karácsonyi ajándéklistát mindenesetre nem szeretem leírni...
Na de ne húzzam itt tovább az időt, úgysem erre vagytok kíváncsiak. :)
Képes összefoglaló következik.

A sok hűhó érte volt:



A blogos linkek mellett sok levelet kaptam, csodaszép alkotásokkal, ígértem, hogy megmutatom őket az oldalon. (Volt, aki a nyilvánosság mellőzését kérte, pedig remek játékokat varrt.)
Íme:






  1. Márta
  2. Erzsébet
  3. Márti
  4. Gabella
  5. Csutkailda
  6. Kera
És a sorsolás:





Én végig nagyon izgultam! Gratulálok, Andi, te nyertél! :) Az oldalsávban megtalálod az e-mailcímem, kérlek írd meg, hogy hová postázzam a kislányt!

14 megjegyzés:

hAnd-i írta...

jujujujujuj... nyertem!!! még ilyen nem volt... egyelőre alig tudom összefogni a szám... de jóóóóóóóóóó... irom is a privit... köszönöm-köszönöm-köszönöm

Aledi írta...

Brühühűűűűűűűű!!!

viperaeva írta...

Gratulálok Andi! Én neked szurkoltam :)))

Karina írta...

Aledi, csatlakozom, brühü!
Andi gratula!

hordosv írta...

Andi Gratulálok!

Móni írta...

Ó, hát hogy nem én nyertem? :)))
Gratulálok a nyertesnek, és jó utat kívánok a kislánynak.

Vera írta...

Gratulálok a nyertesnek!

Farci írta...

Gratula a nyertesnek!
Köszi a játékot, legalább nosztalgiázhattunk! :)

Bernadett írta...

Koszonom a jatekot.:)Gratulalok a nyertesnek.:)

Én írta...

Kedves Hekkagurumi. Kérlek fogadj el tőlem egy kreativ blogger dijat.A blogomon, a kreativ blogger dij és folytatása cimű bejegyzések alatt olvashatod el a vele kapcsolatos teendőket. Azért küldöm, mert annyira kedves a blogod, egyből mi is nekiálltunk itthon babákat kreálni. Köszönjük, még találkozunk.Puszi. Linda

bolyet írta...

Én is Brühühüzöm de jó helyre megy a a tündéri macilány, gratulálok!:-))Majd legközelebb...

BorsheCraft írta...

Hát én erről jól lemaradtam... Azért boldog születésnapot kívánok, így megkésve is!
A nyertest pedig roppantul irigylem : ))

hekka írta...

Köszi szépen, lányok! Csak semmi sírás, kifundálok majd máskorra is valami játékot! :)))

Márta írta...

Gratulálok, és örülök, hogy Veled játszhattam!