A következő címkéjű bejegyzések mutatása: méhecske. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: méhecske. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. július 27., szerda

Csíkosék :)

Bogárkáim, újra együtt - egy fotó erejéig.

amigurumi, horgolt bogárkák, 12 cm

Jó szokás szerint, éppen így, júliusban, idén is összegyűltek. (Bár tavaly mintha melegebb lett volna...) Most egyenfrizurával készültek a találkozóra, meg egy picikét talán színesebben. Vagy ezt csak én érzem így? Mindegy is, megvitatták, végül elröpültek. Pötty még pihenkél. Ő vajon merre? :)

2011. április 27., szerda

Hűtő, húsvét és még a nyertesre is fény derül :)

Ez már a mentőforgatókönyv utáni elképzelés. Ugynis kezdődött azzal, hogy húsvét előtt, szombaton elromlott a hűtőnk. Vele együtt a kedvem is, nagyon. Ott álltam, megfőve (szó szerint), elborítva tojással (képletesen) és mindenféle hűtést igénylő étellel, és semmi. Plusz 13 foknál max fokozaton feladtam, kikapcsoltam. Mindent, magamat is. Ezért elmaradt a félig megírt húsvéti bejegyzés is, pogácsástul, mindenestül. Itt kívánok, utólag, kellemes ünnepeket nektek, kedves olvasóim, és köszönöm, hogy gondoltatok rám az elmúlt pár napban.
A pogácsán kívül elmaradt tegnap a sorsolás is, ugyanis még mindig a hűtő kavart be a számításokba: mire elhoztuk, felcipeltük, beállítottuk, kihuzigáltuk, átcseréltük az ajtót, újra beállítottuk, sitty-sutty elrepült a délután, és már csak arra maradt lelki erő, hogy a srácokat bevezényeljük fürdeni, aztán mese és kész. Reggel már csak be kellett üzemelni a hűtőt, és végre nekiállhattunk a sorsolásnak!!! Úgy, ahogy voltunk, pizsamában. Köszönöm szépen mind a 82 jelentkezőnek, hogy velem játszott, és elmondta, hogy melyik amigurumit kedveli (a legjobban). :) Rengeteg szavazatot kapott a tavaszi kollekció, aminek szívből örülök, ugyanis vannak még terveim... Szeretettel köszöntelek benneteket is, friss olvasók, mert meglepve láttam, hogy már 200-an olvasgatjátok jegyzeteimet. :)

És hogy ne szaporítsam tovább a szót, következzék a nyertes:



A nyertes tehát a Cica csoport, gratulálok Zsu, a méhecske hozzátok repül! (Próbáltam közelebbi képet készíteni, de nagyon fogta! :))) ) Zsu, kérlek, írj egy e-mailt, az elérhetőségem az oldalsávban megtalálod!

2011. április 11., hétfő

Szülinapra Pöszméte

Én úgy készültem rá, de tényleg! Semmiképp sem szerettem volna így összecsapni, mint ahogyan most teszem, mert azért mindenképpen egy nagy mérföldkő ez nekem, akárhonnan is nézem. Szóval igen, ma van a blogom szülinapja (is), de ha még többet gondolkozom rajta, hogy milyen cirkalmakat írjak is ide, lekésem róla. Pedig még ma szeretném nagydobra verni, közhírré tenni, hogy e jeles nap alkalmából ezennel játékot hirdetek, hogy megköszönjem, elmondjam, át- és továbbadjam azt a nagyon sokat, amit kaptam ebben az egy évben.

Na és akkor máris bemutatom a játék nyereményét, aki nem más, mint Pöszméte, a bébiposzméh (a tavaszi kollekcióm extra darabja :))) ):



A játékban való részvétel feltétele, hogy hagyj itt egy megjegyzést, melyben szívesen olvasnám a nevezésen kívül azt is, hogy melyik hekkagurumi a számodra legkedvesebb. A jelentkezés határideje pedig legyen ápr. 25-e, hogy Húsvét utánra is maradjon valami... :)))

2010. július 4., vasárnap

Bogaraim

Egyszer úgy képzeltem, lesz három kis amigurumi döngicsélőm. Elsőként elkészült a katica, másodiknak horgoltam a méhecskét. De a méhecske hamar továbbrepült, a gondolatpillangó pedig a tarsolyban maradt. Sok minden más következett, került a tű hegyére, lencsevégre. De azért hiányzott egy lepkepillangó. Végül elkészült Szender. És ha már kezdetben három repkedőről szólt a mese, hát horgoltam egy újabb méhecskét. A kiindulópont erősen Zizi volt, mert hát nagyon megszerettem, de mégis akad egy lényeges különbség, méghozzá szemtájékon. Nagyobb szemet kapott, hogy jobban lásson. :) Lássátok hát ti is!

2010. április 28., szerda

ZZZZZzzzzzzzzz...

Ismét horgoltam egy tavaszi zümmögőt.


Mindannak ellenére, hogy egy kozmikus összeesküvés próbált tegnap akadályozni a munkámban (fránya-frontos-fejfájás, a srácok megfáztak-köhögnek napok óta, és még Julcsinál se én nyertem, talán még a só is kiborult) mégis az Erő győzedelmeskedett, így végül egy roppant kedves, pozitív, és egyben "amigurumis" alkotó napot tudhatok magam mögött... :) Na, ezt a mondatot sem tudnám elismételni.... Szóval ért egy csomó nagyon kellemes meglepetés, amiknek nagyon örültem. Bármennyire is óckodtam a blogírás ellen, végül még megkedvelem... :) Csak törne már elő az az írói vénám! :)))