De mostmár itthon vagyunk, és megpróbálom felvenni a ritmust.
5 napja
2010. június 28., hétfő
Újra együtt
A nagy hallgatásoknak mindig oka van. Jelen esetben gyermekklinika, 6 nap a nagykisfiammal. Olyan felháborító, megalázó, normális körülmények között elképzelhetetlen dolgok történtek ott velünk, hogy amikor hazaértünk, napokig csak puffogtam, hogy így megírom, meg úgy megmondom mindenkinek. Eltelt pár nap, mostmár csak egy a fontos: felejteni, felejteni mihamarabb, túl lenni rajta. És örülni annak, hogy meg tudom adni a gyerekemnek, hogy együtt töltsük bent a szörnyű napokat. Mert egyedül nincs esélye egy 4 évesnek, még pl. megfürödni sem.
De mostmár itthon vagyunk, és megpróbálom felvenni a ritmust.
De mostmár itthon vagyunk, és megpróbálom felvenni a ritmust.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
.jpg)
.jpg)
.JPG)
9 megjegyzés:
Minden jót nektek, remélem mihamarabb túl lesztek rajta!
legyen sikeres a mihamarabbi felejtés-terved... sajna, másképp nem lehet... jó, igy látni őket, mint a fotón is...
Ezt teljesen átérzem. Ugyan így gondoltam, mikor 2 évesen kerültünk kórházba és külön helyen kellett volna aludnom, Ő meg egyedül. DE ha fizetek..... Már túl vagyunk rajta, s remélem ti is jól vagytok már!
Hallottam hol voltatok :((
Örülök,hogy végre otthon :))
Ha ráérsz írsz mélben,hogy mi volt?
hát úgy tűnik, hogy mindenkinek hasonló élményei vannak, bár nekem a városi kórházról, a gyerekklinikán nem feküdtünk.
a fürdésen mindenki csodálkozott, amikor megkérdeztem, hogy hol lehet, mert itt nem szoktak (!!!!!!!).
és abba bele sem merek gondolni, hogy mit tettek volna a fiammal, ha nem lettem volna ott vele. (így is tudtom nélkül begyógyszerezték, mert túl nyugtalan volt a vizsgálatok alatt, kedves, nem?) soha többet, legalábbis ide nem.
nekem a mai napig rémálmaim vannak ezzel kapcsolatban, a mi felejtés-projektünk csak a fiam részéről működik, de nekem az is elég.
2.5 éves volt, most 8.5 és nem retteg az orvosoktól, pedig igazán tehetné.
:(:(Hát ehhez nehéz bármit is hozzáfűzni, sajna szerintem mindannyiunknak vannak ilyen élményei..Sajna sok mindent kéne javítaniuk, de nem teszik...sajna tényleg nem nagyon egyeztetik az anyákkal/apákkal, hogy most akkor mit is csinálnak a gyerekkel...pedig kéne azt is...fel is háborodnak, ha valaki rájuk kérdez...Pedig biztos valahol ők is anyukák, meg apukák...
Jobbulást kívánok nektek!
Szomorú, hogy ilyenek vannak. Remélem sikerül gyorsan elfelejtenetek a rosszat, és csak a szép dolgok lesznek, mint ezen a tündéri fotón is. :)
Hú hát "ilyen" témában járatos vagyok és sajna sok történetem van pro és kontra!
Három gyerkőccel megjártuk már a "hadak útját" illetve a fél országot..."korházügyileg"...
Tényleg csak mielőbbi felejtést tudok kívánni és, hogy ne kerüljön sor több "tapasztalatszerzésre"!:-))))
Köszönöm a sok kedves szót és jókívánságot! Szomorú,, hogy ez az általános kép a kórházakról. Nyomjuk a vitamint! :)))
Megjegyzés küldése